Röviden bemutatnánk a medvénket, Brucet, akiről regényt lehetne írni. 

Az élete Hajdú-Bihar megyében kezdődött, ahol 4 évig nem sok jó jutott neki.

Éheztették, verték és a sebeit/kutyák felé mutatott reakcióját figyelembe véve valószínű viadaloztatták is. Szinte napra pontosan 2 éve szereztünk tudomást róla.

Először elutasították az örökbefogadási szándékunkat, mondván, nem jön ki más kutyával (nekünk meg volt már kettő, és Liverpoolban élünk), de azt éreztük, ő a miénk, és ha elfogad minket és küzdeni fog, akkor rajtunk nem fog múlni semmi, csak egy esélyt kérünk. Olyan rossz állapotban volt, hogy közel sem volt biztos, hogy megéri a 45 napot, ami után altatható minden kutya az ebrendészeti/gyepmesteri telepeken, mert ez a törvény.

23 kg volt 4 éves hímként, csont és bőr, szívférges, az egész bőre gyulladt, sebes, heges, bőrével együtt hullott a szőre, és jött a nyári kánikula. Erőtlen, depressziós roncsként került a telepre, csak feküdt, alig emelte fel a fejét, csak annyira, hogy megmorogja a gyepmesteri telep férfi munkatársait, ha közelítettek felé. Nem lehetett szemkontaktust sem teremteni vele, semmi nem érdekelte, úgy tűnt, feladta. Szerencsére hosszas telefonálgatás, emailezés után sikerült felvennem a kapcsolatot az ebrendészeti teleppel, mindenkinek a lelkére kötöttem, hogy el ne altassák akkor sem, ha támad, fizetünk mindent, akár panziót is, csak próbáljanak mindent megadni neki, hogy rendbe jöhessen. 

A telepvezető csodanő, Julcsi sem adta fel, nem engedélyezi az altatást a telepen, erőn felül, szívvel-lélekkel végzi a munkáját egy elfeledett keleti ebtelepen. Türelemmel és kedvességgel sikerült elnyernie Bruce bizalmát. Elkezdtük fizetni a kajáját, orvosi ellátását, gyógykezelését, gyógyszereit, stb, és a medve fiú bizony élni akart. Julcsi nélkül nem valószínű, hogy ma köztünk lenne Bruce, Julcsi végezte a munka hálátlan, oroszlán részét a kezdeti időkben, orvosi vizsgálatokra vitte, speciális gyógyszereit adagolta, rendszeresen gyógysamponnal fürdette, kezelte a bőrét, stb, amiért örök hálával tartozunk. Ahogy a No Kill Hungary csapatának is, akik posztban kértek segítséget Brucenak, és így összefonódhatott a sorsunk 2500 km távolságból is. 
Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű menet egy traumatizált, szocializálatlan, egészségügyi problémákkal küzdő akitát rehabilitálni. Szerencsére rohamosan javult az állapota minden akadály ellenére, így 2023 augusztusában meglátogathattuk. 

Az egy hetes ismerkedés jól alakult, naponta látogattuk, úgy tűnt, elfogadta az új kutyatesóit, Íriszt és Hatit. Sejtettük, hogy nem lesz ennyire meseszerű, egyszerű menet, de arra azért nem gondoltunk, hogy rémálom lesz a hazaút első napjától pár hónapig az addig harmonikus életünk… 

Tudtuk, hogy nem tehet róla, de maga volt a sátán, főleg a másik két angyalunkhoz képest. Írisszel meg akarták egymást ölni, rombolt, jelölt mindent, morgott, kezünk után kapott, amit el lehet képzelni, rángatott le, lökött fel, rágott meg, tépett szét, kukázott, kaját lopott, karmolt össze a medve mancsaival mindent, ugrált fel mindenhova, telepisilte a számítógépem, jelentős anyagi károkat okozott, majd kitépte tőből a karunkat, úgy ugrált-pörgött az archámon a levegőben, ha csak a horizonton meglátott egy idegen kutyát vagy embert... 

Sokszor könnyebb lett volna agyoncsapni, de bántották már eleget. Finomítani kellett rajta, nyugodt következetességgel, határokkal, szabályokkal, traininggel, szocializációval és feltétel nélküli szeretettel. Naponta kerülgetett idegösszeomlás, milliószor kellett 5-ig számolni, lefogni, nyakörvével kivezetni a házból "elkülönítőbe". Kétségbeesett, kilátástalan, hálátlan állapot volt, mi szenvedtük a következményeit annak, amit más alapjaiban elcseszett. Párkapcsolatunkat is próbára tette, a 24 órás felügyelet, az állandósult stresszhelyzet, a lelkiismeretfurdalás, hogy a másik két kutyagyerekünk nyakára hoztuk ezt az életveszélyt, és jobbat érdemelnek. 

Az tartotta bennünk a lelket, hogy láttuk, amint egyre jobban elfogad és szeret meg minket, ugyanolyan vehemens erőkkel, ahogy tombolt is, láttuk, hogy egyre boldogabb, mennyire okos, mennyi potenciál van benne, valamint Írisz is kíváncsi és nyitott maradt felé minden nehézség ellenére. 

Bruce kb. 2 hónap alatt tanulta meg az új otthonának a szabályait, kb. 5 hónap volt, mire felügyelet nélkül lehetett hagyni egy légtérben Íriszékkel. Tud szépen sétálni pórázon és archámmal, szájkosár training is pipa, el tud sétálni nem reaktív kutyák mellett, ugatós kutyáknál akcióra készen, de szépen leül, mikor mondjuk, és megvárjuk, míg elvezeti a gazda a reaktív kutyáját és megyünk tovább utunkra. Megtanulta az 'ül, vár, tiéd, engedd el, ugrás, elég volt, gyere, pacsi, forgás, fekszik, érint' parancsokat. Szobakennel nélkül, felügyelet nélkül lehet hagyni a kutyatesóival bent a házban, nem rombol, nem verekszik - csak játékból, de szépen leáll, ha a többiek rászólnak. 

Gyógyszer nélkül, étrenddel, étrendkiegészítőkkel, gyógysamponos fürdetéssel kezeljük a GSA-ét (faggyúmirígy gyulladás, gyógyíthatatlan immunbetegség), és meg lehet fürdetni, fésülni, szárítani ellenállás, reaktivitás nélkül. 

Elképesztően intelligens, kíváncsi, gyorsan tanul, iszonyatosan bújós, hálás, kenyérre kenhető plüssmackó, de csak velünk szemben. Egyáltalán nincs tisztában a méretével, az a meggyőződése, hogy egy öleb. Nem tudunk úgy leülni, hogy ne teremne ott azonnal és ne dörgölné a nyálas fejét az arcunkba, csóválva, vigyorogva, dörgölőzve, tekeregve körülöttünk. Ha tehetné, bebújna a bőrünk alá, hogy közelebb lehessen. Bocibégetős hangon reklamál, ha bejövünk úgy a szobába, hogy őt nem szeretgettük meg, így kivétel nélkül mindig levámol egy kis dögönyözést. Nagyon huncut és játékos, imád a tengerben pancsolni, cikázni, mikor úgy teszünk, mintha kergetnénk. Élete az autózás és a felfedezős kirándulások. Mesterien incselkedik a fogadott tesóival, öröm nézni a bohóckodásokat, birkózásokat. 

A 'marad' nem annyira megy neki, mert állandóan ott akar lenni hozzánk közel, látni akarja, merre vagyunk, mit csinálunk, mi történik, felügyelnie kell mindent és életcélja őrizni-védeni minket. 
Lelki rehabilitáció még egy ideig biztos folyamatban lesz, de már egy-egy simogatást el szokott tűrni idegenektől is, és néha jutit is elfogadja tőlük. De hosszú út vezet a szívéhez. Ha több napra érkeznek vendégek, egy ideig el kell különíteni, míg megnyugszik, hogy nem fognak minket bántani a “betolakodók”, nagyon erős benne az őrző-védő akita ösztön.

Remélem, Bruce története erőt és motivációt ad olyanoknak, akik épp küzdenek ilyen-olyan kutyás megpróbáltatásokkal. De az idő, a következetesség, a szeretet és a kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét, mert ezeknek a fantasztikus lényeknek csak egy esély kell és elszántság, semmi sem lehetetlen számukra. 

Bruce története az élő példa, hogy összefogással, egymás segítésével a legreménytelenebb kutyák számára is lehetséges a felépülés és a hozzájuk méltó boldog élet!